02,Munkakeresés,Szétnézés a városban

 Mikor kiértem az állomásról fogalmam sem volt mit kezdjek magammal...csak elindultam abba az irányba amelyik szimpatikus volt....

  Már több mint 10 perce bolyongtam normális,olcsó és a város központjában lévő kivehető szobáért.
Mikor ismét megláttam egy hotelt sietősen elindultam fél és e közben mit sem figyelve hogy hova lépek...
Így történt hogy valakinek rátapostam a lábára,valószínűleg nem gyengén mivel hallottam ahogy hangosan felszisszen mellettem.
Gyorsan a hang irányába kaptam a fejem és egy nagyon helyes 18 év körüli srácot pillantottam meg.
 -Ó!Bocsánat!Tényleg,nem direkt volt!-próbáltam mentegetőzni.
 -Semmi gond.Nem zavar ha egy ilyen csinos lány lép rá a lábamra.-mondta mosolyogva és a végén játékosan kacsintott egyet,mire az arcom színe egyre közelebb állta egy rák színéhet mit az eredeti fehérségéhez.Meg sem tudtam szólalni csak a kopott tornacipőm orrát tanulmányoztam.
 -És a nevedet megtudhatnám?-Mosolygott rám szélesen.
 -Persze.Katy Tonkin....-feleltem félénken.
 -Na és Katy van már a valami dolgod?-kérdezte kedvesen-Ja mellesleg az én nevem Austin Stewart.
 -Nem nincs..Még csak ma jöttem ide.Londonba...
 -Ohh.Akkor eljönnél velem esetleg kávézni vagy valami hasonló?
 -Öhmm.Persze menjünk.Legalább egy ember lesz akit ismerek a környéken...-ezzel elindultunk...mármint ő elindult én meg követtem..tudom furán hangzik hogy egy szinte idegennel megyek bárhova is..de igazándiból itt nekem mindenki idegen.
Már vagy öt perce mentünk,de még mindig nem tudtam hogy igazándiból hova is tartunk ezért inkább meg kérdeztem.
 -Amúgy..hova is megyünk?-kérdeztem félénken.
 -Nyugi.Egy perc és ott vagyunk,ne félj nem foglak bántani,mondta viccesen,ettől kicsit meg nyugodtam.
Tényleg csak egy perc telt el és megálltunk egy kis kávézó előtt,Austin illedelmesen kinyitotta előttem az ajtót én meg beléptem a kis hangulatos helységbe.
 -Ez az egyik kedvenc helyem.-szólalt meg miközben egy üres asztalhoz vezetett.Mindketten leültünk a kis asztalkához és rendeltünk egy egy Tejes kávét.
 -Na és honnan jöttél?-kérdezte  kíváncsian.
 -Luton-ból jöttem.-feleltem szűkszavúan.-És te?
 -Én törzsgyökeres Londoni vagyok.-mondta vidáman.-És hogy hogy most itt vagy?
 -Hát...ez elég hosszú lenne elmondani...
 -Hát időnk az van.Szóval nyugodtan mond.
 -Hát jó...-mondtam kissé habozva,mikor éppen belekezdtem volna óvatosan a szavamba vágott.
 -Ha nem szeretnéd elmondani nem kell...csak kérdeztem.
 -De,de.Így nekem is jobb lesz ha végre valakinek elmondhatom.Ma jöttem ebbe a városba,Luton-ból ,de azt már tudod.Egy árvaházban nőttem fel,borzalmas körülmények között,még két évet kellett volna várnom hogy végre kiengedjenek,de én már nem bírtam hisz az egyetlen ember aki tartotta mennem a lelket...ő öngyilkos lett..-miközben ezeket a szavakat kimondta éreztem hogy  a szemeim megtelnek könnyekkel.Próbáltam őket visszatartani heves pislogásommal,de nem ment.Eleresztettem egy könnycseppet aztán jött a többi is és halk sírásba kezdtem,de közben tovább folyattam.-Nem bírtam tovább így elszöktem.
Ez ma reggel történt.És még fogalmam sincs hogy mit kezdek magammal.Még szállásom sincs...
 -Uhh...-mondta halkan miközben kifújta a levegőt,látszott rajta hogy meglepődött.-A szálláson tudunk segíteni..és ha szeretnéd valami munkát is kereshetünk!-ajánlotta fel.
  -Mi?Hogy tudnál segíteni?
  -Hát én egyedül lakom...és van még hely a lakásomban...a munka dolgot meg majd megoldjuk.-mondta kicsit kételkedve..mintha vélne a válaszomtól.Először elgondolkodtam majd felálltam és a nyakába ugrottam örömömben.Nem kicsit érte váratlanul a heves reakcióm de pár másodperc elteltével felállt és viszonozta az ölelésem.....

                                                    
                                                                 Na ő lenne Austin!:)